2016. február 12., péntek

636. bejegyzés: Valentine's Day


Sziasztok! :)
Na, most megmutatom nektek az előző bejegyzésben említett Valentin napra készítettet manikűröm. Tudom egy kicsit csicsás lett, de már biztosan ez marad. :D

Azért lett végül ilyen, mert még szerdán kifestettem a körmöm az imádott Lovely Luxe girl Nr. 7.-es lakkommal és sajnáltam lemosni, így ő lett az alap. Na, úgy indult, hogy erre ezüsttel nyomdáztam a BP-25-ös lemezéről egy mintát, aztán az egészet lefestettem a Miss Sporty Oh My Gem piros lakkjával. Így a minta csak alulról üt át egy picit. Nagyon szeretem az ilyen manikat, csak olyan nehéz megörökíteni fényképezővel, hogy élőben milyen is igazából. :( Na, de aztán ugyanerről a lemezről még rózsákat is nyomdáztam feketével a gyűrűsujjam kivételével az össze körmömre. A gyűrűsujjamra pedig mindkét kezemre más minta került. A BP-72-es lemezéről nyomdáztam. A bal kezemre egy szerelmes minta került, a jobbra pedig egy szöveg. A bal kezemen a nyomdázást eléggé elrontottam, mivel a nyomdapárnám is fehér is a mintát is azzal készítettem csak kevésbé láttam a felvett mintát és így úgy láttam jól sikerült, de mikor a körmömre felhelyeztem nagyon hiányos volt, így akrilfestékkel és vékony ecsettel próbáltam meg kijavítani. :)











Nektek lesz valami különleges manitok ezen a napon? :)







14 megjegyzés:

  1. Azta, ez az alap gyönyörű lett!!! *_*

    VálaszTörlés
  2. Nagyon csini lett,nekem a szerelmespáros variáció a kedvencem. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon mutatós lett a manikűr, nekem nagyon tetszik! (-: Én készítettem valentin maniklűrt, még viselem, de lehet holnap már lemosom. :D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon romantikus, nem semmi az alap!! Nekem ma egyszerű manim van, az AE Let me innel kifestettem és a MoYouBridal lemezzel nyomdáztam rá. Holnapra csinálok szívecskés manit, a Moyra lemezen vannak minták hozzá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon orulok, hogy tetszik! Uh, igy elkepzelve biztos nagyon szep volt! :)

      Törlés
  5. NAgyon mutatósak együtt így ezek a színek, csillámok és minták. :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena