2014. október 28., kedd

292. bejegyzés: Fülbevalóim :)



Tegnap készítettem a fülbevalóimnak egy új tárolót.. Már régóta próbálkozom ilyesmivel, de mind kudarcba fulladt.. Aaaaaaztán találkoztam Pinterest-en egy képpel tegnap, amihez nem is fűzök semmit, csak megmutatom. :)


Szóval egy ilyen dobozt készítettem én is, csak nem ragasztottam össze középen, így a fülbevalók nem esnek ki belőle. De egyébként tök jól megáll.. Nem borul fel, nem csúszik el. Tökéletes. Bár én nem csomagolópapírral vontam be, hanem papírzsepivel és valamiféle papírral, amit a cipős dobozban találtam. Nem tudom hogyan hívják azt, de legalább könnyű volt átszurkálni rajta a tűt, aztán bele a fülbevalókat. Az a jó benne, hogy nem is az a vastagkartonos cipős dobozt választottam, hanem ilyen kis vékony. Na mindegy. Szóval mutatom a dobozom. :)


Na, hát így sikerült. Számomra tökéletesen megfelelő. :)
Aztán tudni kell rólam azt is, hogy mielőtt körömlakkmániás voltam, a fülbevalókat gyűjtöttem. Körömlakkok helyett folyamatosan fülbevalókat vásároltam, mert az egyik fülemen 4 lyuk van, a másikon pedig egy és ezeket nagyon szerettem díszíteni. Azóta igaz már sok fülbevalót elhagytam.. Eltűntek valamerre.. Szóval van sok, amelyek pár nélkül maradtak, de ez nem baj, mert úgyis páratlan lyuk van a fülemen. Fülbevalókból pedig csak a beledugósat szeretem.. Az ilyen "csüngős" fajtákat nagyon utálom.. Nem is áll jól nekem és valamiért nem is tetszik, máson szép, de magamon nem tudom elviselni. :)
Na, de most elhoztam nektek a fülbevaló gyűjteményemet is megmutatni. Néhány hiányzik belőle, ami összevissza van valahol, valamerre..,de nézzétek el nekem. :)



Mind a két oldal nagyjából. :)
Vannak olyanok, amelyek már nagyon strapáltak, itt ott kövek kihullva belőlük, picit rozsdásak néhányan, de még jók. :)
A következő képeken részletes fotókat készítettem:

1. oldal:



2. oldal:



És ők azok, akiknek nincsenek párjaik. :( :


Ti szeretitek a fülbevalókat? :)


4 megjegyzés:

  1. nagyon ötletes :) én is nagyon szeretem a fülbevalókat . Már én is hagytam el fülbevalót , sőt egyszer a kukában találtam meg :D A csüngőseket én se nagyon szeretem .

    VálaszTörlés
  2. de jól sikerült! :D én is imádtam egy időben a fülbevalókat,nekem is van sok,de mostanában már nem cserélgetem,ugyanaz van benne kb 1 éve :D ja,és nekem a balon kettő,a jobbon 1 lyuk van :) #közérdekűinformáció

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszii! :D
      Nekem pedig mar vagy ket honapja semmi nem volt benne, mert lusta voltam belerakni. :( xd

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena